2015. február 4., szerda

7. rész:

7. rész:

Halihoo! 
Tudom, tudom, hogy nem hoztam részt a megígért időpontban ,de egyszerűen nem találtam elég jónak a már korábban megírt részt, mindig volt rajta mit formálnom, átfogalmaznom, így tegnap este, körülbelül 11 óra után megszületett a végleges. Nem ígérek semmit, a következő egy nagyon jelentőségteljes rész lesz, és bár már a nagy részét megírtam, nem szeretnék konkrét időpontot mondani. Ennyi szóismétlést még az föld nem hordott a hátán.
Továbbá még annyit, hogy megkaptam az első kritikámat, amit ki is tettem a kritikáim menüpontba (mert hogy elvileg lesz több is), nézzetek be oda is, kommenteljetek, ha valami tetszik vagy éppen nem:3
Na, jó olvasást Manók <3 


Rosalie:


Kinyitottuk az iskola ajtaját, pontosabban szinte kivágta előttünk a szél. A csapódásra mindenki, aki még ott volt felénk nézett. Greg vigyora kissé eltorzult, amikor meglátta, hogy együtt távozunk, Bella arca viszont széles mosolyról árulkodott. Kacsintottam egyet feléjük, miközben a parkoló felé tartottunk. Már csak néhány autó állt ott és AZ a bizonyos motor. Azonnal felcsillant a szemem és Ash látva a vigyort a fejemen gondolom hálát adott magában azért, amiért ma a motort választotta. Egy kapucnis pulóver volt rajtam, azonban ő most is lekapta a dzsekijét és rám adta, valamint a kezembe nyomott egy sisakot az ülés alól és felpattant a motorra.

- Öh, Ash, segítenél? – babráltam ismét a kapoccsal.

Szórakozottan leszállt a motorról, megemelkedett a szívverésem, amint közelebb jött, és az állam alatt összecsatolta a sisakot. Amint kattan elmosolyodtam, és az szája egyik sarka neki is felfelé görbült. Maximum tíz további másodpercig állhattunk ott, de nekem szerencsére sokkal hosszabbnak tűnt. Miközben a szemébe néztem kedvem lett volna beletúrni a hajába és megcsókolni, de ezt két dolog miatt nem tehettem meg. Egyrészt, mert nem vagyok ilyen könnyűvérű, hiába a legdögösebb srácról van szó a Földön, másrészt pedig igen erősen gátolt a sisak. Így elszakítottam a pillantásomat az övétől és közelebb mentem a motorhoz. Már ő is felvette a sisakját és felpattant a járműre, én pedig mögé. Elindultunk, és én ismét nem bírtam ki, hogy ne fogjam át a derekát. Utazás közben mélyen beszívtam az illatát és próbáltam lassítani az időt, hogy minél tovább tartson ez a néhány kilométer. Mikor megálltunk a pirosnál elgondolkoztam. Meglepett a saját viselkedésem. Elvégre is nem szokásom ilyen közel engednem magamhoz senkit. Egy párszor már beszélgettünk, tudok róla ezt-azt, de minden találkozásunk után felrémlett bennem apa mondata, miszerint kerüljem el, mert veszélyes. Igazság szerint nem tudom mit csinált, de ahhoz nincs bátorságom, hogy megkérdezzem tőle. Az is lehet, hogy nem is olyan durva ügy, csak apa fújta fel. A szélnek hála ismét megéreztem az illatát és a gyomrom megremegése után rájöttem, hogy nem érdekel mit is tett, mert rám nézve nem érzem veszélyesnek. Újra felbőgött a motor, és mi újra száguldottunk. Körülbelül tíz perccel később megérkeztünk hozzájuk. Betolta a motort a garázsba és két pillanat múlva már az előszobában találta magam. Suzie mosolyogva szaladt ki hozzánk és a bátyja nyakába ugrott. Elmosolyodtam azon, hogy mennyire szeretik egymást. Suzie akárhányszor csak a bátyjára pillant, látom, hogy nagyon sokat jelent neki és hogy felnéz rá. Különös érzés kerített hatalmába, amiből a nem sokkal később egy idősebb néni zökkentett ki. A nappaliból sétált kifelé, alacsony volt, kissé görnyedt, körülbelül a 60-as évei végén járhatott. Amint meglátott minket felcsillant a szeme és mosoly görbült a szájára.

- Szia, kincsem! – nyomott egy puszit Ashton arcára – Ó, és ő az a lány – mutatott rám – akiről édesanyád és Suzie már annyit mesélt? – Ash alig láthatóan bólintott – Nagyon örülök, hogy megismerhetlek – adott két puszit nekem is.

- Csókolom! – mosolyodta el a kedves gesztusra.

- Na, fiatalok, én megyek is, Carl már biztos vár rám – mondta, miközben Ashton segített felvenni a kardigánját.

- Carl a nagyi udvarlója – suttogta nekem Suzie.

- Kaja a hűtőben, anyád nemsokára hazaér. Jók legyetek! – pillantott ránk, amolyan nagyis nézéssel és amint összeakadt a pillantásom Ash-sel rájöttem, hogy ezt inkább nekünk címzi, mintsem Suzie-nak.

Miután elment és lehúztuk a cipőnket Ash elment némi harapnivalót készíteni, Suzie pedig kézen fogott és felfelé húzott az emeletre. Egy fehér-rózsaszín tapétás szobába mentünk, ahol rengeteg játék volt mindenfelé.

- Bocs, a kupi miatt, Mr. Ted mindig rendetlenséget hagy maga után – mutatott a sarokban lévő hatalmas plüssmackóra.

- Ne is mondd, nekem Tapsi, a plüssnyulam csinálta folyton ezt.

Összemosolyogtunk, majd szép sorjában megmutatta a játékait. Bemutatta nekem az összes plüssét, amiket szigorú rendben az ágya támlájánál tartott. Miután megtudtam mindenkinek a nevét leültetett a szőnyegre és hozott néhány babát. Együtt elkezdtük fésülni őket, majd miután Suzie megkért, szépen sorban befontam mindegyikőjük haját két copfba, miközben ő elmondta a nevük. Én becsületesen figyeltem rá és közben azon gondolkoztam, hogy vajon honnan ismer ennyi nevet ez a lány. A babái nem csak egyszerűen Lili, vagy Beth névre hallgattak, hanem jó néhány külföldi névvel is találkoztam, de ezeket betudtam annak, hogy biztos a rajzfilmekből ismeri őket. Mikor felnéztem Ashton az ajtóban állt és mosolygott. Szólt, hogy melegített a nagyija által készített levesből, bár én magam nem vagyok leveses, az kifejezetten ízlett. Olyan igazi „nagyi levese” íze volt, ha nevezhetem így. Amit otthon eszem, azok mindenféle kagylós és egyéb fura ízű „finomságok”, amiket szívesen még Marley-nak sem adnék oda, de a szüleim szerint különleges, akár csak a családunk. Nos, szerintem nem vagyunk különlegesek. Esetleg ők hárman azok, én nem. Észrevétlenül megráztam fejem, hogy kizökkenjek és még pár utolsót kanalaztam a levesemből.

Suzie nagyokat ásítva kuporodott le mellém a kanapéra ebéd után. Nem csodálkozom a fáradtságán, már fél három is elmúlt. Ash betette a húga kedvenc DVD-jét, egy Disney mesét, amit Lisa is nagyon szeretett ennyi idősen. Emlékszem mennyit néztem ezt meg vele, amikor apáék nem voltak otthon és én vigyáztam rá. Suzie az ölembe feküdt, én pedig megsimítottam a haját. Ash leült mellénk, s a húga lábát az ölébe vette. Rápillantottam, s ő is engem nézett, mosolygott. Az én szám sarka is felfelé görbült, majd elszakítottam a pillantásom az övétől és a mesére koncentráltam.

Nem egészen fél órája néztük, mikor észrevettem, hogy Suzie már teljesen egyenletesen szuszog. Ash-re pillantottam, aki óvatosan felvette őt az ölébe én pedig előre sietve a lépcsőn kinyitottam a húga szobájának ajtaját. Miközben lefektette az ágyra én mosolyogva támaszkodtam az ajtófélfának. Betakarta és elindult kifelé, de nem zárta be teljesen az ajtót, résnyire nyitva hagyta.

- Fél. Nem tudom mitől, de fél. Ezért hagyom nyitva. – magyarázta halkan, de nem kellett. Nem tudom Suzie mitől fél, de miután James-ékhez kerültem, én is csak nyitott ajtónál tudtam aludni. Talán azért, mert akkoriban féltem attól, hogy ha kinyitom az ajtót, nem a házukban fogom találni magam, hanem talán valami sokkal rosszabb helyen.

Miközben lefelé mentünk a lépcsőn nyílt a bejárati ajtó és Mrs. Hemmings lépett be rajta. A két nagy szatyrot kikapta Ash a kezéből és bevitte a konyhába.

- Á, szia, Rose! – intett az anyukája – Jó, hogy látlak. Holnap találkozunk igaz? – bizonytalanodott el ismét, mint a múltkori találkozásunkkor.

- Igen, Mrs. Hemmings – mosolyodtam el.

Bement a nappaliba, én pedig már épp követtem volna, mikor Ashton visszaért a konyhából.

- Anya, mi megyünk is. Suzie-t lefektettem aludni pár perce.

- Merre mentek? – jelent meg az ajtóban Mrs. Hemmings.

- Csak a közelbe – kacsintott Ashton és miután felhúztam a cipőmet elindult az ajtó felé.

Elköszöntem Mrs. Hemmings-től és elindultunk.


Ashton:


- És, tulajdonképpen hová megyünk? – érdeklődött Rose, amint kiléptünk a kertkapun.

- Majd meglátod – mosolyodtam el és intettem a kezemmel, hogy jobbra forduljon.

Elindultunk végig az úton és én képtelen voltam levenni a szememet róla. Amikor megláttam őt és a húgomat, ahogy játszanak, aztán, ahogy Suzie az ölébe feküdt a kanapén, különös érzés kerített hatalmába. Egyszerre volt váratlan és érdekes. Ahogy ez a gyönyörű lány elvarázsol engem és egyszerre a családomat mesésebb volt, mint Suzie kedvenc rajzfilmje. Elhatároztam, hogy különleges helyre viszem. Illetve számomra különleges helyre. A házunkra tizenöt perce volt egy nagyobb park, tele paddal és fákkal. Ha mérges voltam régebben mindig ide jöttem kiszellőztetni a fejem.

- Messze van még? – kérdezte. Nem nyafogós volt, inkább kíváncsi.

- Már nem annyira, – mosolyodtam el – egyébként köszönöm.

- Micsodát? – vonta fel a szemöldökét.

- Hogy foglalkoztál Suzie-val. Nekem ez… sokat jelent.

Nem válaszolt, csak elmosolyodott. Már a parkon belül sétáltunk, de csak pár perccel később érkeztünk meg a hatalmas fűzfához. Hosszú ágai már-már a földet seperték. Közelebb léptünk hozzá.

- Itt is vagyunk – mondtam, bár ahogy Rose rám nézett, tudtam, hogy leesett neki.

- Bevált hely, mi? – mosolygott felém.

- Ezt hogy érted? – vontam fel a szemöldököm, mert nem értettem mire is gondol.

- Hát, - bizonytalanodott el – ez egy nagyon szép hely. Gondolom már páran látták előttem is.

- Ha hiszed, ha nem, te vagy az első, akit én hoztam ide – hangsúlyoztam ki az „első” szót.

Mosolya mellett döbbenet volt a szemében, de talán csak nem hitte el, pedig igazat mondtam. Közelebb húztam a fa törzséhez és nyújtottam a kezem, hogy segítek felmászni, de ő rá sem hederítve már a kezei közé fogta a hozzánk legközelebbi ágat és felhúzta magát rajta. Követtem őt felfelé, de mielőtt tovább mászott volna jeleztem, hogy ne menjünk feljebb. Tériszonyom van. Még nem voltunk olyan messze a földtől, s én pont egy vastagabb ágon álltam. Rose leült és én is követtem a példáját. Lelógattuk a lábunkat ugyanarra az oldalra. Azt hittem kényelmetlen lesz, de nem volt az. Sosem másztam még fel, ez csak egy hirtelen ötlet volt, mindig csak a fa tövében ültem le.

- Szóval, én vagyok az első, – mosolygott – ez megtisztelő – biccentett.

- Tudod, annyi fa van ebben a parkban. Itt még nem voltam – nevettem fel, majd mikor leesett neki, ő is elmosolyodott.

- De most komolyan. Mi ez a hely?

- Egy fa, – mondtam úgy, mintha számára nem lenne egyértelmű, de mikor kissé bosszús pillantást vetett rám, őszintére fogtam a dolgot – ide szoktam jönni, tudod, kiszellőztetni a fejem – mutattam a fa tövébe.

Egy pár percig némán ültünk egymás mellett. Nem volt ez kínos csend, inkább emésztgettük az utóbbi pár napot. Tényleg nem akartam elszúrni, ami köztünk van. Ránéztem, éppen a pulcsija kapucnijából csüngő madzaggal játszott. Néha az időközben legyengült szél belekapott a hajába. Annyira lélegzetelállító volt. Észrevette, hogy nézem, mosoly jelent meg a szája szélén. A fa levelein keresztül átszűrődő fény megvilágította az arcát. Én is elmosolyodtam, majd visszafordítottam a fejem. Aprót lökött a vállával a vállamon, amitől megingott az egyensúlyom. Azonnal a faághoz kaptam.

- Huh. Ezt többet ne csináld – töröltem meg a homlokom.

- Ne haragudj, – kapta a szája elé a kezét. – nem akartalak megijeszteni.

Ismét beállt a csönd és mikor egyikünk sem szólalt meg legalább 2 percig egyre kínosabban éreztem magam.

- Tériszonyom van – motyogtam magam elé bámulva.

- Nekem meg pókfóbiám. – Nézett rám azokkal a nagy szemeivel – Sőt, igazából mindenféle rovarfóbiám van.

- Akkor szerencséd, hogy kitiltottam őket a parkból – mosolyodtam el.

Mélyen a szemébe néztem. Annyira közel ültünk egymáshoz, annyira adott volt az alaklom valamire. Valamire, amit már régóta meg akarok tenni. Jó, egy ilyen srácnak, mint én biztos nem nagy dolog megcsókolni egy lányt. Persze. De ők még nem találkoztak vele. Vele aki…

- Lemehetünk, ha szeretnél.

- Mi? – eszméltem fel a bambulásból.

- Lemászhatunk, ha baj van – pislogott felém.

- Ja, nem, dehogy. Jó itt – mosolyodtam el ismét.

Beszélgetni kezdtünk. Szó esett mindenről, kivéve a családját, és ha mégis szóba jött a téma, akkor elterelte azt, csakúgy, mint én az iskolaváltásom okát. Mesélt nekem Belláról, a suliról, a kutyájáról. Becsületesen hallgattam és apró jegyzeteket tároltam el az agyamban. Kérdezett a barátaimról. Nagyrészt elkerültem a témát, főként csak Adamről beszéltem. A többiek már nem számítottak a barátaimnak. Néhány srácot a régi sulimból még megemlítettem, aztán eltereltem a témát a továbbtanulásra. Már épp kezdett volna mondani valamit, amikor talán realizálta magában, hogy „csak” én ülök vele szemben, talán más miatt, aprót rázott a fején és közölte, hogy még nem döntötte el, de talán köze lesz a tánchoz. Ezután mondott ezzel kapcsolatban pár dolgot versenyekről, menő táncosokról és előadásokról, amiket látott. Utána érdeklődött a családommal kapcsolatban, én pedig meséltem neki. Nagyokat mosolygott Suzie kisebb kori beszólásain és bár kérdezősködött bőven, nem bántam. Talán ő az első lány, aki igazán kíváncsi rám.

Már besötétedett mikor lemásztunk a fáról. Sötét volt és csak az itt-ott elhelyezett lámpaoszlopok fénye világított meg minket. Kifelé sétáltunk a parkból. Közel éreztem magamhoz, és nem csak úgy, hogy körülbelül 20 centire jött mellettem, hanem sokkal inkább a szívemhez közel. Hirtelen felindulásból a keze után kaptam és rákulcsoltam az ujjaim az övére. Először a kezünkre, majd rám nézett és ő is behajlította ujjait. Mosolyogva, csendesen sétáltunk tovább. A parkban már csak néhány ember lézengett, főleg azok, akik egy késői sétára lehozták a kutyáikat, és amint néhány lépés után észrevettem, két alak. Két srác, akiket legszívesebben megfojtottam volna kicsit több mint egy héttel ezelőtt. Akik miatt centikre voltam attól, hogy sittre vágjanak. Akik miatt majdnem meghalt egy ember. Akik egykor a barátaim voltak, és akiktől a legtávolabb akartam tudni Rose-t. De már késő volt másik utat választani. Észrevettek minket és én csak egyre szorosabban próbáltam fogni a mellettem sétáló, mit sem sejtő lány kezét.

- Hé, csak nem a mi kis rejtőzködőnk? – szólalt meg Jake.

- Zavarunk? – pillantgatott Rose felé Chris.

- Őt hagyjátok ki ebből! – szólaltam meg az eddigiektől eltérő, kissé dühös, érces hangon, amire Rose összerezzent.

- Miért? A kis barátnőd nem tud rólad? A kis ügyeidről? – Chris hangja kötekedő volt és harsány.

- Chris, azt mondtam, hagyd békén! – kiáltottam el magam, miközben elengedtem Rose kezét.

- Mert, mi lesz? Megütsz? – nevetett Chris.

Rose-ra pillantottam. Szeméből sütött a félelem és egyszerűen nem tudtam mit kezdeni a helyzettel.

- Na, mi van, kisfiú? – lökött meg Chris.

Elborult az agyam, visszalöktem. Már lendítette a kezét, de az nem jutott el az arcomig. Két ütést mértem az arcába, majd ő is megütött engem. Túltengett rajtam az indulat és én ismét nekitámadtam. Jake nem szólt bele. Annyira azért ismerem már őket, hogy tudjam, nem a műfajuk, hogy a legfogós-szétütős módszert válasszák. Az a gyengék fegyvere. És nem is értek volna vele túl sokat, mert tudták, akár kettejükkel is elbánok, ha kell. Chris megtörölte idő közben vérezni kezdő orrát és már épp próbálkozott volna ismét megütni, amikor Jake megfogta a karját. Egy jelentőségteljes pillantást vetett rá és Chris azonnal lecsillapodott. Jake afféle vezér volt a bandánkban, ha ő mondott valamit, a srácok úgy tettek. Sok esetben egy pillantás is elég volt.

- Ezzel még nincs vége! – törölte meg újra az orrát Chris és amíg Jake kikerült, ő bosszús tekintettel nekiütközött a vállamnak.

Magam mellé pillantottam, de nem állt a közelemben senki. A távolodó Jake-en és Chris-en kívül senkit sem láttam. Bepánikoltam. Remegő kézzel előkaptam a mobilom és tárcsáztam. Rose először nem válaszolt. Újrahívtam, kinyomott. Aztán már elérni sem tudtam, mert egyből a hangpostája jelentkezett. Szitkozódva tettem vissza a zsebembe a telefonom. Fogalmam sem volt merre induljak el, merre keressem. Senkinek nem kívánom azt, amit átéltem akkor. Enyhén dagadt és fájó arcomon egy könnycsepp folyt végig az indulat miatt, és én legszívesebben visszapörgettem volna az időt, hogy visszacsináljam, de már nem lehetett. Túl késő volt…

19 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Még mélyítem mondanivalóban, de sietek :) :*

      Törlés
  2. Igen... Aztán rájöttem, hogy a koszorú nagyon drága, szóval inkább túléltem ezt az egy napot. És nem csalódtam. Megint hihetetlen jó lett a rész. Gratulálok ehhez a bloghoz, mert meg sokra fogod vele vinni. Nem tudom hány evés vagy, de az biztos, hogy felértél a feladatra, hogy írj.*-* Várom a következő részt.
    ♥♡♥♡
    Puszi ~T

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Huuu köszönöm szépen, be is könnyeztem olyan aranyos vagy :) Igyekszem a résszel, mert már kíváncsi vagyok mit fogtok hozzá szólni... ♥▬♥

      Törlés
  3. Húú, ez elképesztő lett! Imádtam minden egyes sorát és szavát és betűjét! :3 Nagyon jó vagy, tényleg imádom az írásod! :) várom az újat, nagyon nagyon hamar hozd, légyszíves!!! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Azta *-* nagyon szépen köszönöm <3 nem is tudod mekkora boldogság ilyesmiket látni :3 már nem sokat kell várni az új részig :)

      Törlés
  4. Meg tudod adni a facebook oldalt? De amúgy nagyon jó már ithon nyöszörgök hogy mikor lesz már új rész!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Itt a csoport: https://m.facebook.com/#!/home.php?soft=search
      A napokban várható a következő, mert a giga töri tz-m miatt most megvan a kellő hangulatom hozzá, hogy befejeztem ;)

      Törlés
    2. Lehet hogy rossz a link, mert telefonról nem olyan könnyű ez :/ de a csoport neve Second Chance, és a következő részhez is ki fogom rakni :)

      Törlés
  5. Eszméletlen jó lett! Nagyon várom az új részt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm szépen Lura :3 Már nem kell sokáig várnod :)

      Törlés
  6. Szia. Ma kezdtem el a blogod és már ki is végeztem. tetszik azt kell, hogy mondjam ügyesen alkotod meg a történetet. Viszont figyelj néha a külalakra meg a szó ismétlésre. Helyesírásra nem lehet panaszom abban nagyon jó vagy. De ha lehet egy építő kritikám.
    " - Chris, azt mondtam, hagyd békén! – Kiáltottam el magam, miközben elengedtem Rose kezét. "
    helyett..a párbeszéd után mindig kisbetűvel folytasd a gondolatodat:
    "- Chris, azt mondtam, hagyd békén! – kiáltottam el magam, miközben elengedtem Rose kezét.
    Nem valami jól fogalmaztam meg. De szerintem leszűröd mire céloztam. Engem csak ez az egy zavart olvasás közben:D De el ne keseredj eszméletlen jól kezdtél hozzá és remélem nem is hagy alább a lelkesedésed. Mert ahogy elnézem gyarapodik a rajongó táborod;D Sok sikert hozzá! És legyen egy kis önbizalmad! Hidd csak el, hogy igen is ügyes vagy, és van ehhez tehetséged!!!

    VálaszTörlés
  7. Köszönöm szépen :3 Igyekszem javítgatni :)

    VálaszTörlés
  8. Mikor lesz már új? :/ elvonási tüneteim vannak ;))

    VálaszTörlés
  9. Na jó! Itt vétek abba hagyni! Nagyon várom már a folytatást! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igyekszem, csak annyi tanulnivalóm volt a héten, hogy nem tudtam rendesen befejezni kakit meg nem teszek az olvasóim elé :)

      Törlés