3. rész

3. rész:

Rosalie:

Fél 6-ra állítottam az ébresztőt, hogy kényelemesen elkészüljek. Levánszorogtam a konyhába, öntöttem magamnak egy pohár narancslevet és leültem a szintén álmos húgom mellé. Ilyenkor szeretem igazán őt. Mikor még nincs sorba rendezve a szőke haja és kócosan omlik a vállára, mikor még látszik az arcán, hogy csak pár perce kelt, amikor még nincsenek rajta a designer ruhák. Rámosolyogtam, ő pedig egy kissé meglepődött arckifejezés után közölte, hogy örülne neki, ha elvinném ma a suliba, mert anyának hamarabb kezdődik a fotózás. Hát, igen. Külsőre angyal, de ha megszólal. Előre féltem a gimis iskolatársait. Lesz ott balhé, ha valaki nem ért vele egyet.

- Egyébként hogy-hogy ilyen korán keltél? – vonta fel a szemöldökét Lisa.

- Hát, – mosolyodtam el – így volt kedvem. Első nap mégsem mehetek selejtesen.

- Aha – csámcsogott.

- Greg miatt van ugye? – kérdezte mögöttem anya.

- Mi? Ööö… hát persze, - hazudtam – végül is jól kell kinéznem, ha már egyszer az a feladatom, hogy meghódítsam. – Mondtam enyhe gúnnyal a hangomban.

- Ezt meg hogy értsem? – vonta fel anya a szemöldökét, gondolom nem értve a kettősségem

- Hagyjuk, – legyintettem – megyek készülni.

Felszaladtam a szobámba és a szekrényemhez siettem. A vállfáról levéve, a tegnap kapott ruhadarabjaimról levágtam az árat és először a szűk farmert, majd a pólót húztam magamra. Kikerestem hozzá a kedvenc Baseball -os dzsekim meg a kék Conversem és feltettem az egyetlen nyakláncot, amit viselni szoktam. Egy arany galamb található rajta, még az anyukám hagyta rám, mielőtt meghalt és Christine-től kaptam meg, miután úgy gondolta, elég idős vagyok hozzá, hogy felfogjam milyen jelentősége van. Mosolyogva belenéztem a tükörbe és örömmel tekintettem végig magamon. Rögtön nem volt akkora nagy az öröm mikor ránéztem az órára és megláttam, hogy fél 7-et mutat. Beszaladtam a fürdőbe, kivasaltam a hosszú, barna hajam és feltettem azt a leheletnyi sminkmennyiséget, amit mindig szoktam, hogy a zöld szemeim kellőképpen ki legyenek emelve. Az órára néztem és mivel már 7 óra volt lementem, hogy némi táplálékot magamhoz vegyek. A húgom csakúgy, mint általában fel és alá szaladgált mindenféle holmiért, ami kellett, hogy tökéletesen nézzen ki. Amint beértem a konyhába anya végignézett rajtam és egy elismerő pillantással díjazta azt, hogy felvettem a ruhákat, amiket kaptam. Ez nálam haladás. Ettem egy kis pirítóst és megittam hozzá egy újabb pohár narancslevet, majd a számat megtörölve a lenti fürdőbe mentem. Mák, hogy lent is két fürdőnk van és az is, hogy apa már korán elment dolgozni, így használhatom az övét, míg Lisa a másikban van. Fogmosás, fogselymezés és egy kis szájfény. Lehoztam a táskám az emeletről, benne pár könyvvel, ami tuti nem kell még, így a szekrényemben pihenhet majd. Én már indulásra készen voltam, és ahogy az órámat elnéztem már épp ideje, de Lisa még javában készült.

- Menj csak nyugodtan, majd én elviszem a fotózásra menet – fogta meg a vállam anya.

- Köszönöm – mosolyogtam rá hálásan és a garázs felé indultam.

- Oh, és Rosalie, – szólt és én visszafordultam – nagyon csinos vagy.

Visszamentem és megöleltem köszönetképpen majd az autómhoz siettem. A suli kábé 10-15 percre van kocsival, szóval a megengedettnél kicsit gyorsabban vezettem, hogy odaérjek időben. Beálltam a kocsival a parkolóba és a szekrényemhez siettem. Épp az órarendemet nézegettem (ami még bőven hiányos volt a szabadon választható tárgyak miatt) amikor megjelent Bella és halálra rémített.

- Ahj, az istenért, mondtam már, hogy ne csináld ezt! –Fordultam felé kissé mérgesen.

- Én is örülök neked Rose. – Vetette oda flegmán, de viccesen.

- Na, gyere ide! - Mosolyogva magamhoz húztam és megszorongattam.

Még volt tizenkét percünk az első óráig, így a szekrénynek támaszkodva beszélgettünk. Átrágtuk magunkat még egyszer a milliószor kibeszélt nyári sztorikon, majd felhozott egy új témát.

- Na, és mi van azzal a sráccal? Hogy is hívják? – mosolygott.

- Ashton - mondtam halkan, de mégis azt éreztem, mintha mindenki engem hallgatna.

A következő pillanatban a folyosón két srác fordult be. Éreztem, hogy elpirulok és nem voltam képes elfordítani a fejem. Ott volt ő. Az OK, amiért nem indulás előtt 20 perccel, hanem 2 órával keltem. Bella észrevette az arckifejezésem és a pillantásom irányába kapta a fejét.

- Oooh, ő az? Az szőke srác mellett bioszról? Őt hogy is hívják? – (Bella és a memóriája)

- Igen, igen és Adam – suttogtam.

- Mi a pálya Rosie? – támasztotta meg mellettem a szekrényt Greg.

- Oh, az istenért, – mormoltam el halkan, úgy, hogy csak Bella hallja – semmi.

- Szia, Rose! - köszönt nekem Oliver, majd Bellát átölelve távozott.

Imádom Olivert, de jobban örültem volna, ha inkább Greget viszi el. Ashtonék pont akkor értek mellénk, mikor már nem voltak ott Belláék és az egész olyan hülyén jött ki. 

Ashton:

Tök fura nekem ez az új iskola. Mindenen látszik, hogy puccos az egész hely és már most tudom, hogy Adamen kívül nem sok barátom lesz. Tök gáz az egész. Jobban örülnék a régi sulimnak. Itt mindenki bámul. Az ismeretlen tömegben egy ismerős arc bukkant fel. Elmosolyodtam és intettem neki, aminek látszólag a mellette álló srác cseppet sem örült. Rose elpirult és tátogott egy „sziát”, mi pedig tovább mentünk Adammel egészen a szekrényéig, ami mellett az enyém is ott volt.

- Haver, mondd, már el honnan ismered a csajt! – vont kérdőre Adam.

- Anyámhoz jár matekra. Ennyi. Nem nagy cucc. De már tegnap is mondtam, csak annyira le voltál döbbenve, hogy elfelejtetted. Jut eszemben, megtudhatnám mire volt a nagy meglepődés? – Vontam fel a szemöldököm.

- Hát tudod, meséltem arról a csajról tegnap hazafelé menet. És aztán egyszer csak megjelent Ő – mutatott hátra.

- És ő az a csaj, akiről meséltél? – bólintott – Hát haver, azt mondtad nem tudja a neved, mégis tudta, azt mondtad egy fiú sem érdekli, de ahogy láttam az a srác a barátja. És… - folytattam volna, hogy milyen rossz emberismerő, de félbeszakított.

- Sose beszélgettünk és nem tudtam, hogy tudja a nevemet, na. Greg meg tuti nem a pasija.

- Miért nem?

- Greg a focicsapat kapitánya meg az apja valami full menő cég tulajdonosa, tehát van egója a gyereknek. Legalább a fél sulit meghúzta már azért, mert jól néz ki, plusz még a tizedét, mert sok pénze van. A maradékban a fiúk, a kilencedikesek, a nyomibb lányok, valamint Rose és a barátnője, Bella vannak benne.

Mielőtt reagálhattam volna becsengettek és el kellett húznunk matekra, ahol bemutatkoztam az osztálynak. Majd ugyanez a procedúra bioszon és spanyolon. Irodalomra beérve csak egy kisebb csoportot láttam meg. Adam összepacsizott egy sráccal és odahívott, hogy bemutasson.

- Liam – nyújtotta a kezét.

- Ashton – mondtam és viszonoztam a gesztust.

Mivel Adam leült Liam mellé én kerestem egy helyet az ablak felőli oldalt hátul és levágódtam oda. Nemsokára elkezdett beszállingózni az osztály többi tagja is. Hirtelen Rose lépett oda mellém.

- Ööö… - szólt zavartan.

- Igen? – vontam fel szórakozottan a szemöldököm.

- Izé. A helyemen ülsz.

Átültem a mellettem lévő székre és felnéztem rá.

- Így jó?

- Hát... – vetett egy kétségbeesett pillantást a barátnője felé.

- Rose, ha nem gáz én oda ülnék Oliver mellé – kacsintott a lány (azt hiszem ő Bella) és elment.

Rose levágta magát mellém fülig elpirulva. Már épp mondtam volna neki valamit, de csengettek és bejött a tanár. Ismét bemutatkoztam, majd az óra hátralévő részében a nyaráról, majd a tanév hátralévő részéről beszélt. Szerencse, hogy ebből nem fogunk felelni, mert Rose miatt kábé semmit nem fogtam fel abból, ami mondott. Egész idő alatt őt néztem. Először csak a pulcsija tetszett meg, majd láttam milyen jól áll rajta a nadrág. Aztán észrevette, hogy nézem. Két másodperc volt, aztán elkapta a tekintetét. Nem tudtam mit mondani. Ültem már közel hozzá (egy étkezőasztal választott el minket) de még sosem láttam a szemeit és az arcát igazán. Megértem miért mondta Adam, hogy minden srác odáig van érte. Nem tudtam kiverni őt a fejemből. Kémián is a zöld szempárt láttam, amikor becsuktam a szemem. Aztán ebéd közben, majd tesi után a lelátón ülve.

- Haver, mit választottál tanítás utáni órának? – zökkentett ki Adam.

- Hát, a balhé miatt az igazgató „elintézte” hogy énekelni járjak. Viszont, a másik a kosár.

- Ének? Ja, tényleg, neked király hangod van. Amúgy nekem is az egyik a kosár.

- És a másik? – vontam fel a szemöldököm.

- Hát, – kezdett suttogni – ne mondd el senkinek, de anyám új férjének a testévre az igazgató és elintéztem, hogy ne kelljen második különórára járnom.

- És hogy?

- Hát, a múltkor, mikor nálunk ebédeltek megkértem.

- Ennyi? – vontam fel a szemöldököm.

- Ja, tök jóban vagyunk. Ha hiányoznék, simán igazoltnak tekintené.

- Az király. Viszont, - néztem azt órámra - én lépek, mert kezdődik az éneklős cucc.

A papír szerint, amit kaptam a színházterembe kellett mennem.

Rosalie:

A színpadon néhány ember állt, de Mrs. Scott szerint még nem volt meg a létszám. Hirtelen kivágódott a terem ajtaja és a székek között végigsétált egy srác. Amikor a fény megvilágította az arcát a lélegzetem is elállt. Ashton. Lazán felsétált a színpadra és közölte Mrs. Scott-tal, hogy ő kicsoda. A tanárnő összecsapta a két kezét és bejelentette, hogy kezdődik a meghallgatás. 8 jelentkező elvonult a színpad oldalához és a 9. megkezdte az éneklést. Kornyikálást. Valamit. Mrs. Scott nem bírta sokáig, hamar útjára engedte az alacsony másodéves fiút. Következett egy szőke lány, Stephanie. Elsős. Miley Cyrus egyik régi számát adta elő. Egész jól énekelt, a tanárnő úgy döntött marad. És így haladtunk tovább sorban, a szőke lányon kívül mindenki távozott. Végül, mikor már majdnem megfeledkeztem róla, Ashton következett.

- Öhm… nem tudtam, hogy készülni kell számmal – mondta lazán.

- Csak szoktál zenét hallgatni – mondta kissé türelmetlenül a tanárnő, gondolom már unta.

Vállat vont és belekezdett egy Bruno Mars számba. Az egész terem némán hallgatta, nekem pedig olyan hevesen kezdett el verni a szívem, hogy féltem, valaki esetleg meghallja. Mikor befejezte a dalt mindenki (az a 15 ember) tapsolni meg füttyögni kezdett. Ash levonult a színpadról és levágta magát az egyik székbe.

- Nos, most, hogy vége a meghallgatásnak végre elkezdhetünk dolgozni. Na, – nézett szét - kivel is kezdjünk?

- Csak ne velem, csak ne velem csak ne velem – suttogtam.

- Rebeca… és Rosalie. Remélem készültetek valamivel.

- Persze tanárnő, – szólalt meg mellettem Becky – találjunk ki gyorsan valamit! – suttogta.

Mire felértünk a színpadra a fejemben már megvolt mit fogunk énekelni. Becky-re néztem, aki kétségbeesett pillantásokat intézett felém. Tátogtam egy „nyugit”, majd elkezdtem Beyoncé és Lady Gaga, Telephone című számát. Becky kapcsolt és egy tök jó duettet hoztunk össze, a végére a többi lány is besegített hangilag. A tanárnő egy elismerő pillantást vetett felénk majd újabb két embert hívott fel a színpadra. Levágtam magamat az egyik székbe. A szemem sarkából láttam, hogy valaki lehuppan mellém.

- Jó hangod van – mosolygott rám Ash.

- Te beszélsz? – vigyorogtam rá én is.

Egymás mellett ültünk az egész óra alatt. Mrs. Scott kiadta feladatnak, hogy péntekig hozzunk össze fiú-lány duetteket.

- Leszel velem? – súgta oda Ashton.

- Ööö… izé… persze – mondtam alig hallhatóan és éreztem, hogy elpirulok.

Ash sejthetett valamit, ugyanis a következő 2 perc azzal telt, hogy minden lány odajött hozzá és azt kérdezgették, hogy lesz-e velük, majd irigy pillantásokat lövellve felém távoztak. Nem gondoltam bele a dologba mielőtt igent mondtam.

- Mikor próbálunk? – kérdezte tőlem.

- Holnap?

- Nekem nem jó. Kosár van. Szerdán?

- Nekem akkor van tánc. De utána jó – mosolyodtam el.

- Szuper. Átjössz te? – vonta fel a szemöldökét.

- Kedden apa elviszi a kocsim vizsgáztatni, innen meg nem hiszem, hogy odatalálok. – Mondtam. Elgondolkodtam. Ez egy normális mondat volt. Úgy néz ki, haladok. Már beszélgetünk, és nem érzem, hogy vörös lennék.

- Akkor eljövök érted, rendben? – hát eddig tartott a magabiztosságom, igazán, köszi Ash.

- Öhm. oké – nyögtem ki.

- Szuper. Én lépek. Szia! – intett és ott maradtam totál ledöbbenve.

A suli előtt Bella várt, akinek épp akkor lett vége a rajz órájának. Totál kifáradva szállt be mellém a kocsiba. Hozzánk mentünk és mivel még semmi leckénk nem volt átrágtuk magunkat a „Ashton” témán és még egyszer azon, hogy mi történt közte és Oliver között a múltkor.

- Szóval érted megy, he? – vigyorgott Bella.

- Nincs ebben semmi. Ugye? Úristen ki tudja mi lesz. Bella nagyon izgulok. Egyáltalán minek vállaltam el. Mit fogunk énekelni? – estem teljesen kétségbe.

- Rosalie Anne James! Azonnal fejezd be a nyavalygást és inkább arra koncentrálj inkább, hogy mit fogsz felvenni.

- Tényleg. Tuti tök gázul fogok kinézni. Mivel értem jön, esélyem sincs hazajönni vagy ilyesmi. Ígérd meg, hogy segítesz tánc után rendbe hozni engem!

- Nyugi, ez csak természetes – mondta és gyors részletegyeztetés után rákaptam egy új témára.

- Na, és. Mi volt a múltkor Oliver-rel?

- Hát… annyira gáz volt. Még neked sem mertem elmesélni.

- Mi történt? – döbbentem meg.

- Hát annyira beparáztam, hogy már tök ideges voltam, meg minden. Ő meg nem tudta elképzelni mikor átjött, hogy mi bajom van. Közöltem vele, hogy én még nem állok készen, ő pedig nem értette miről van szó. Elkezdtem mondani, hogy tudoood ma este, meg ilyesmi, de még mindig nem értette. Aztán elmondtam neki minden aggodalmamat az estére nézve és kiderült, hogy annyira ideges voltam, hogy még azt se mondtam neki, hogy ott alhatna nálunk.

- Ú, és aztán mi történt?

- Megnyugtatott, hogy ha közöltem volna is vele a tényeket, akkor sem várt volna még el tőlem ilyesmit. Azt mondta akkor fog megtörténni minden, mikor én akarom.

- Na, ez tök jó nem? Mondtam, hogy Oliver rendes srác. Akkor még vártok nem?

- Hát… tulajdonképpen nem.

- Akkor… ezek szerint… mégis? – csillant fel a szemem.

Bella válaszul bólintott én meg vad sikítozásban törtem ki, aminek az lett az eredménye, hogy bejött apa és nem tudta elképzelni, hogy mi történhetett. Bekamuztam, hogy láttam egy pókot (jó elég béna, de apának elég volt). Javasoltam, hogy nézzünk meg egy filmet. Átmentünk a Bella szerint legkirályabb szobába a házunkban. Itt van az Xbox, a Wii, meg a giga nagy Tv és a giga nagy szekrény a filmekkel. 15-szörre is megnéztük a Step Up 4-et, este pedig apa hazavitte Bellát. Lefekvés ellőtt azon gondolkoztam, milyen furcsa lesz, hogy egy srác értem jön. Mintha lenne barátom, vagy ilyesmi. Amilyen „ügyes” vagyok, tuti elbénázok majd valamit. Elbukok, vagy ilyesmi. Mi van, ha az autóút alatt néma csend lesz? Mi van, ha náluk sem tudunk majd beszélgetni, vagy épp közösen kitalálni egy dalt? Mi van, ha nem passzol a hangunk, vagy ha bénán fogok énekelni? Gyorsan elhessegettem a gondolataimat és lekapcsoltam a lámpám.